IV. A konyha

Georgina folyosók átláthatatlan hálóján vezette át a lányt, olyan bonyolult útvonalon, hogy Evelin már az első pár sarok után sem tudta megjegyezni. Számára még egy szerteágazó, kusza világ volt ez az egész, így csodálattal nézett fel újdonsült ismerősére, aki már otthonosan mozgott a folyosók kaotikájában. Vajon mennyi időbe tellett neki megszoknia? - töprengett magában, de közben nem mulasztotta el az ablakokból látható szép kilátást sem, amely most éppen a hófehér hótakarós arcát mutatta. Georgina pedig lelkesen magyarázta, hol is járnak éppen, milyen szobornál/teremnél, jó isten tudja minél, de olyan sok volt az új információ, hogy Evelin nem győzte megjegyezni, így féligmeddig mégis a tájat figyelte, nem a gyorstalpalót. Milyen lehet ez nyáron? És a tavon vajon lehet korcsolyázni? - mélázott magában tovább.
 - Vigyázz a lábadra! - hallotta hirtelen Georgina rémült kiáltását, és szinte ugyanabban a pillanatban éles fájdalom hasított a bokájába. Egy lovagi páncél, aminek Evelin nekiment, beledöfte a sarkantyúját a lány bokájába. Evelin leroskadt a földre, és könnybe lábadt szemekkel kiszedte a fémdarabot. Nem szúródott be mélyre, csak éppen nagyon éles volt.
 - Egy pillanat! Mutasd ide! - fontoskodott Georgina rögtön, és máris a kezében volt a pálcája. - Hippokrax! - miután kimondta a varázsigét, egy furcsa, leginkább félkör-rajzolásra hasonlító mozdulatot csinált a levegőben, és Evelin sebe már ott sem volt. A lány csodálkozva nézett Georginára.
 - Azta! Hát akkor is tényleg tanítanak itt valamit az embernek. - mondta, miközben feltápászkodott a földről. Ujjaival megmasszírozta a homlokát, ugyanis a feje meg a páncél sisakjával ütközött.
 - Ugyan, semmiség! Viszont nem tanácsos ütközni sem lovagi páncéllal, sem szoborral. Attól még, hogy mozdulatlannak látod, ne higgy feltétlen a szemednek. Ha ráparancsolnak, táncolni is tud. De most egy helyben kell állnia, és csak akkor mozdulhat meg, ha támadás éri. Azt hitte, hogy meg akarod támadni, és így védekezett. - suttogta Georgina, miközben elrakta a pálcáját.
Evelin meglepetten fordult hátra, de a lovagi páncél vigyázzban állt a helyén, mintha semmi sem történt volna.
 - Rendben, köszi, hogy meggyógyítottál.
 - Bármikor. - húzta ki magát készségesen Georgina. - Különben már mindjárt ott vagyunk. Mármint a konyhán. Ó, el is felejtettem mesélni a kuktagnómokról. Csak hogy ne lepődj majd meg! Vagy ismered őket? - Evelin fejrázással jelezte, hogy nem, így Georgina nem állt meg a mondandójában. - Hát, az ő dolguk, hogy süssenek, meg főzzenek. Ez teszi ki a kis életüket. Ettől boldogok. Nos, mondjuk feleakkorák, mint te, nagyon nagy a szemük, és egy szakácssapka nőtt a fejükre. Nem is a fejükre, hanem egybe a fejükkel, vágod, így egybenőttek. - Evelin elborzadó arckifejezése láttán gyorsan helyesbített - De nem ilyen ijesztő módon. Nem is lehet felfedezni, hogy egyben van. - nyugtatgatta a lányt.
 - És, és ezek a... kuktagnómok barátságosak? - kérdezte szobatársától Evelin bizonytalanul.
 - Hát, többé kevésbé igen. - felelte az, kissé eltöprengve. - Igen, túlnyomórészt. Azt hiszem.
 - Nagyon meggyőztél. - Georgina eleresztette a füle mellett.
 - Ez itt az egyik társalgó. De az elsődleges funkciója, hogy kisebb színházas előadásokat lehet benne csinálni. Mondjuk van egy külön színházterem, de itt is van egy kisebb színpad, meg vannak benn székek, szóval ez olyan megbeszélős színházas terem. Amikor a közönség is beleszólhat, vagy magyaráznak a nézőknek. Ha érted mire gondolok.
 - Beavató színház? - sietett Georgina segítségére Evelin.
 - Ja, biztos. Szereted az ilyeneket?
 - Hát, a rendes színházat nagyon szeretem, gondolom nem sokban különbözik. És mivel szeretem a színházat, szeretem az egész világot, mert tudjuk; színház az egész világ...
 - és színész benne minden férfi és nő! - vágott Evelin szavába a másik lány.
 - Nem gondoltam volna, hogy felismered. - nézett Georginára elismeréssel.
 - Ugyan kérlek. Alap! - felelte az, és büszkén hátradobta a haját. - Najó, ne nézz beképzeltnek. Nem vagyok ilyen felkészült minden idézetből.
 - Na azt én sem. De messze nem. Viszont Shakespeare-t bírom.
 - Ó, ha egyetlen drámát végig tudtam volna olvasni tőle. - sóhajtott fel Georgina, majd hirtelen megállt. - Jaj, ez az! Itt vagyunk. - Egy széles sárga ajtó előtt álltak, amin derékmagasságban két ablak, és térdmagasságban egy pár kilincs helyezkedett el. Georgina határozottan benyitott, Evelin meg kíváncsian követte. Ahogy beléptek, jobban mondva inkább bemásztak, négy kis törpekukta szaladt oda hozzájuk, és a ruhájukat rángatták, miközben beljebb tuszkolták a két lányt. Nagyon halvány zöld színűek voltak, de vékony bőrükön áttetszettek kék ereik is. A kis kuktasapka valóban a fejükhöz volt nőve, a bőrükhöz hasonlatos halványzöld színben. Evelin megállapította, hogyha nem lenne rajtuk ruha, úgy néznének ki, mint egy  kövér brokkolicsorda. Háromféle színű öltözék volt a kuktákon, a ruha színe a konyhában ellátott fokozatot hirdette. Olyasmi volt, mint egy rang.
 - Hát szeretnék egy párat abból a muffinból. - hallotta meg Georgina hangját, ahogy az egyik gnómhoz beszélt. Tényleg érti, amit mondanak? - nézett kételkedve a lány felé, mivel ő csak mormogásnak hallotta a kukták beszédét. Egy kisebb, zöld ruhás gnóm már szaladt is a muffinért, tányért kerített, rárakott vagy hetet a szépen kidíszített sütik közül, majd Georgina kezébe nyomta.
 - Nagyon köszönöm, és további jó munkát! - mondta Georgina mosolyogva a törpéknek, és kilépett az ajtón.
 - Viszlát! - követte a lány példáját Evelin is.
 - Na, szeretnél megismerni pár embert? - És Evelin szeretett volna.

III. A szobatárs

Evelint felvillanyozta ez a hirtelen találkozás, egy pillanat alatt több kedve lett mindenhez, mint amikor bejött a -hogy legyünk hűek az előbbiekhez- "kaszárnyába." Az eddigi fáradtsága is semmivé foszlott, hirtelen energiabombának érezte magát. Miután Viktor elszambázott a saját szobája irányába,  még egy kicsit álldogált a folyosón, csak hogy fokozza az izgalmakat. Még egyszer át kell gondolnia, milyennek képzeli el a szobatársát, mert ahogy meglátja, ez a látatlanul alkotott kép az adott egyénről tovaszáll, mint a gólya télen Amerikába.
 Na akkor egy nagy levegő, hajrendezés, kedves mosoly, egyenes tartás... - meg is vagyunk. Adta magának az instrukciókat a lány, és határozott mozdulattal benyitott a 7013-asba.
 - Hí! - rezzent össze egy lány, aki az egyik íróasztalnál ült, de amint megpillantotta Evelint felpattant a székről, és odatáncolt a lányhoz. A haja eszméletlenül szép, selymes barna színben ragyogott, hozzá vidáman csillogtak a hatalmas szemek. Az orra kicsit hajazott Mátyás királyéra, de még mindig tűrhetően nézett ki. Arcán továbbá széles mosoly is üldögélt, mint aki állandó vendég lenne a szájon. A szoba pedig jó tágas volt, Evelin nagyon örült, hogy nem egy kis lyukba kell élnie ezentúl se.
- Sziaa! - köszönt Evelin jókedvűen, ahogy meglátta a lányt, aki habár nem hasonlított az álmaiban élő vörös, göndör hajú, hosszú szempillájú egyénre, aki első perctől csodálni fogja, milyest meglátta, egészen elégedett volt az eredménnyel.
- Szia neked is! - felelte vidoran a lány, és megölelte Evelint, akit meglepett a lány közelsége. Olyan kis szeniliskének nézte, aki sok mindenről megfeledkezik, de olyan kis cuki, hogy imádni kell.
- Ehh, akkor én Evelin vagyok, gondolom az új szobatársad. - mutatkozott be Evelin, miután a kis buzgómócsinggal beügyeskedték a bőröndöt.
- Én meg Georgina, de bármire hallgatok, kivéve a Georgot. - felelte a lány megjátszva a nagy komolyt.
- Okés, akkor majd feltalálom magam! - mondta kissé gyanakvóan Ev. Nem értette, hogy gondolhatja ez a csajszi akárkiről, hogy egy fiúnéven szólítaná? Eh, biztos csak vicces akart lenni!
- Na szóóval, akkor melyik lenne az én... helyem, sarkom, izém... - Evelin nem volt biztos a megfelelő szóhasználatban. - Bocsi, még sosem laktam ilyen helyen.
- Én se tudom, hogy kell hívni - válaszolt elgondolkodva Georgina - de azt hiszem erre gondolsz! - bökött a szoba egyik sarkára balra az ajtótól. A fal mellett egy csupasz ágy, mellette csupasz komód, és egy csupasz íróasztal.
- Hű, de sivár! - mondta őszintén Ev, de odatolta a bőröndöt az ágy mellé. - Jaj, annyira jó, hogy csak eddig kellett cipelni ezt a dögöt! - nyögte megkönnyebülten, amire Georgina válasza csak egy megértést sugárzó tekintet volt.
- Na és, akkor a nevedet már tudom... mondjuk hol laksz? - kérdezősködött Georgina.
- Hol itt, hol ott! - nevetett a lányra titokzatosan Ev. - Najó, egyébként Szegeden.
- Szeged? Én elvileg Gyulán, de mostmár csak a nyári szünetben szoktam hazamenni, már két éve itt lebzselek. - utalt Georgina a "kaszárnya" fogságában eltöltött éveire.
- Aham, és milyen? - érdeklődött Ev. Átlépte a bőröndjét, ledobta a kabátját az asztalra, és leült az ágyára.
- Mi milyen? Az iskola? - visszhangozta Georgina. - Hát nem is tudom... Nehéz... De mindenki jófej.
- És hogy bírjátok ezt a bezártságot? Nem olyan, mintha a világtól elzártan kellene élni?
- Nem, dehogy! Vagyis hát talán igen, de nekem nem hiányzik. Olyan mintha ez is egy mini város lenne itt, a kastélyban.
- Ó, szóval ez egy kastély? Azt hittem azok sokkal díszesebbek. - Evelin hangjának volt egy kis gúnyos kicsengése, de úgy tűnt, Georgina nem foglalkozott vele.
- Hát, tény, hogy nem arannyal van bevonva, de van egy csomó szép része. Biztos nem azok mellett jöttél el. Egyáltalán hogy találtál ide?
- Ó, öhm, valami Viktor jött le értem, és felkísért. Azt mondta, hogy ő az eligazítóm, vagy mim, és majd ő segít nekem beilleszkedni.
- Harács Viktor? - nézett nagyot a lány.
- Hát, öhm, nem tudom, a vezetéknevét nem mondta. De azt említette, hogy ezen a folyosón lakik.
- Akkor ő az! - Evelin nem teljesen értette, miért hozta ez ennyire lázba a lányt.
- De miért fontos ez? - kérdezte.
- Hát, öhm... Ha már legalább egy hónapja itt laknál, már tudnád, hogy ő az iskola egyik legszexibb sráca. Hú, öcsém, fél órája érkezett, és már a ranglétra tetejét tapossa. - Ahá, szóval egy ilyen helyen is vannak klikkek!
- Najó, figyelj, nekem le kell most mennem a konyhába, egy kis kajáért, mert itt halok éhen, ha nem eszek, mert kábé másfél napja nem ettem semmit. Na mit szólsz, jössz?
- Hát, miért ne? A kicsomagolás várhat. Csak várj egy pillanatot, levetkőzöm. - Még jó, hogy Ev sosem volt szégyenlős. Levetette a három pulcsit, amit az odakinti mínusz ezer fok tiszteletére öltött, és átvette a fölsőjét is. Miközben öltözött, Georgina valamit szöszmötölt az asztalánál, nyilván valami házit csinált.
Két perc múlva már a folyosón baktattak lefelé, a konyha irányába.

A 7013-as szoba ajtaja