Georgina folyosók átláthatatlan hálóján vezette át a lányt, olyan bonyolult útvonalon, hogy Evelin már az első pár sarok után sem tudta megjegyezni. Számára még egy szerteágazó, kusza világ volt ez az egész, így csodálattal nézett fel újdonsült ismerősére, aki már otthonosan mozgott a folyosók kaotikájában. Vajon mennyi időbe tellett neki megszoknia? - töprengett magában, de közben nem mulasztotta el az ablakokból látható szép kilátást sem, amely most éppen a hófehér hótakarós arcát mutatta. Georgina pedig lelkesen magyarázta, hol is járnak éppen, milyen szobornál/teremnél, jó isten tudja minél, de olyan sok volt az új információ, hogy Evelin nem győzte megjegyezni, így féligmeddig mégis a tájat figyelte, nem a gyorstalpalót. Milyen lehet ez nyáron? És a tavon vajon lehet korcsolyázni? - mélázott magában tovább.
- Vigyázz a lábadra! - hallotta hirtelen Georgina rémült kiáltását, és szinte ugyanabban a pillanatban éles fájdalom hasított a bokájába. Egy lovagi páncél, aminek Evelin nekiment, beledöfte a sarkantyúját a lány bokájába. Evelin leroskadt a földre, és könnybe lábadt szemekkel kiszedte a fémdarabot. Nem szúródott be mélyre, csak éppen nagyon éles volt.
- Egy pillanat! Mutasd ide! - fontoskodott Georgina rögtön, és máris a kezében volt a pálcája. - Hippokrax! - miután kimondta a varázsigét, egy furcsa, leginkább félkör-rajzolásra hasonlító mozdulatot csinált a levegőben, és Evelin sebe már ott sem volt. A lány csodálkozva nézett Georginára.
- Azta! Hát akkor is tényleg tanítanak itt valamit az embernek. - mondta, miközben feltápászkodott a földről. Ujjaival megmasszírozta a homlokát, ugyanis a feje meg a páncél sisakjával ütközött.
- Ugyan, semmiség! Viszont nem tanácsos ütközni sem lovagi páncéllal, sem szoborral. Attól még, hogy mozdulatlannak látod, ne higgy feltétlen a szemednek. Ha ráparancsolnak, táncolni is tud. De most egy helyben kell állnia, és csak akkor mozdulhat meg, ha támadás éri. Azt hitte, hogy meg akarod támadni, és így védekezett. - suttogta Georgina, miközben elrakta a pálcáját.
Evelin meglepetten fordult hátra, de a lovagi páncél vigyázzban állt a helyén, mintha semmi sem történt volna.
- Rendben, köszi, hogy meggyógyítottál.
- Bármikor. - húzta ki magát készségesen Georgina. - Különben már mindjárt ott vagyunk. Mármint a konyhán. Ó, el is felejtettem mesélni a kuktagnómokról. Csak hogy ne lepődj majd meg! Vagy ismered őket? - Evelin fejrázással jelezte, hogy nem, így Georgina nem állt meg a mondandójában. - Hát, az ő dolguk, hogy süssenek, meg főzzenek. Ez teszi ki a kis életüket. Ettől boldogok. Nos, mondjuk feleakkorák, mint te, nagyon nagy a szemük, és egy szakácssapka nőtt a fejükre. Nem is a fejükre, hanem egybe a fejükkel, vágod, így egybenőttek. - Evelin elborzadó arckifejezése láttán gyorsan helyesbített - De nem ilyen ijesztő módon. Nem is lehet felfedezni, hogy egyben van. - nyugtatgatta a lányt.
- És, és ezek a... kuktagnómok barátságosak? - kérdezte szobatársától Evelin bizonytalanul.
- Hát, többé kevésbé igen. - felelte az, kissé eltöprengve. - Igen, túlnyomórészt. Azt hiszem.
- Nagyon meggyőztél. - Georgina eleresztette a füle mellett.
- Ez itt az egyik társalgó. De az elsődleges funkciója, hogy kisebb színházas előadásokat lehet benne csinálni. Mondjuk van egy külön színházterem, de itt is van egy kisebb színpad, meg vannak benn székek, szóval ez olyan megbeszélős színházas terem. Amikor a közönség is beleszólhat, vagy magyaráznak a nézőknek. Ha érted mire gondolok.
- Beavató színház? - sietett Georgina segítségére Evelin.
- Ja, biztos. Szereted az ilyeneket?
- Hát, a rendes színházat nagyon szeretem, gondolom nem sokban különbözik. És mivel szeretem a színházat, szeretem az egész világot, mert tudjuk; színház az egész világ...
- és színész benne minden férfi és nő! - vágott Evelin szavába a másik lány.
- Nem gondoltam volna, hogy felismered. - nézett Georginára elismeréssel.
- Ugyan kérlek. Alap! - felelte az, és büszkén hátradobta a haját. - Najó, ne nézz beképzeltnek. Nem vagyok ilyen felkészült minden idézetből.
- Na azt én sem. De messze nem. Viszont Shakespeare-t bírom.
- Ó, ha egyetlen drámát végig tudtam volna olvasni tőle. - sóhajtott fel Georgina, majd hirtelen megállt. - Jaj, ez az! Itt vagyunk. - Egy széles sárga ajtó előtt álltak, amin derékmagasságban két ablak, és térdmagasságban egy pár kilincs helyezkedett el. Georgina határozottan benyitott, Evelin meg kíváncsian követte. Ahogy beléptek, jobban mondva inkább bemásztak, négy kis törpekukta szaladt oda hozzájuk, és a ruhájukat rángatták, miközben beljebb tuszkolták a két lányt. Nagyon halvány zöld színűek voltak, de vékony bőrükön áttetszettek kék ereik is. A kis kuktasapka valóban a fejükhöz volt nőve, a bőrükhöz hasonlatos halványzöld színben. Evelin megállapította, hogyha nem lenne rajtuk ruha, úgy néznének ki, mint egy kövér brokkolicsorda. Háromféle színű öltözék volt a kuktákon, a ruha színe a konyhában ellátott fokozatot hirdette. Olyasmi volt, mint egy rang.
- Hát szeretnék egy párat abból a muffinból. - hallotta meg Georgina hangját, ahogy az egyik gnómhoz beszélt. Tényleg érti, amit mondanak? - nézett kételkedve a lány felé, mivel ő csak mormogásnak hallotta a kukták beszédét. Egy kisebb, zöld ruhás gnóm már szaladt is a muffinért, tányért kerített, rárakott vagy hetet a szépen kidíszített sütik közül, majd Georgina kezébe nyomta.
- Nagyon köszönöm, és további jó munkát! - mondta Georgina mosolyogva a törpéknek, és kilépett az ajtón.
- Viszlát! - követte a lány példáját Evelin is.
- Na, szeretnél megismerni pár embert? - És Evelin szeretett volna.
- Vigyázz a lábadra! - hallotta hirtelen Georgina rémült kiáltását, és szinte ugyanabban a pillanatban éles fájdalom hasított a bokájába. Egy lovagi páncél, aminek Evelin nekiment, beledöfte a sarkantyúját a lány bokájába. Evelin leroskadt a földre, és könnybe lábadt szemekkel kiszedte a fémdarabot. Nem szúródott be mélyre, csak éppen nagyon éles volt.
- Egy pillanat! Mutasd ide! - fontoskodott Georgina rögtön, és máris a kezében volt a pálcája. - Hippokrax! - miután kimondta a varázsigét, egy furcsa, leginkább félkör-rajzolásra hasonlító mozdulatot csinált a levegőben, és Evelin sebe már ott sem volt. A lány csodálkozva nézett Georginára.
- Azta! Hát akkor is tényleg tanítanak itt valamit az embernek. - mondta, miközben feltápászkodott a földről. Ujjaival megmasszírozta a homlokát, ugyanis a feje meg a páncél sisakjával ütközött.
- Ugyan, semmiség! Viszont nem tanácsos ütközni sem lovagi páncéllal, sem szoborral. Attól még, hogy mozdulatlannak látod, ne higgy feltétlen a szemednek. Ha ráparancsolnak, táncolni is tud. De most egy helyben kell állnia, és csak akkor mozdulhat meg, ha támadás éri. Azt hitte, hogy meg akarod támadni, és így védekezett. - suttogta Georgina, miközben elrakta a pálcáját.
Evelin meglepetten fordult hátra, de a lovagi páncél vigyázzban állt a helyén, mintha semmi sem történt volna.
- Rendben, köszi, hogy meggyógyítottál.
- Bármikor. - húzta ki magát készségesen Georgina. - Különben már mindjárt ott vagyunk. Mármint a konyhán. Ó, el is felejtettem mesélni a kuktagnómokról. Csak hogy ne lepődj majd meg! Vagy ismered őket? - Evelin fejrázással jelezte, hogy nem, így Georgina nem állt meg a mondandójában. - Hát, az ő dolguk, hogy süssenek, meg főzzenek. Ez teszi ki a kis életüket. Ettől boldogok. Nos, mondjuk feleakkorák, mint te, nagyon nagy a szemük, és egy szakácssapka nőtt a fejükre. Nem is a fejükre, hanem egybe a fejükkel, vágod, így egybenőttek. - Evelin elborzadó arckifejezése láttán gyorsan helyesbített - De nem ilyen ijesztő módon. Nem is lehet felfedezni, hogy egyben van. - nyugtatgatta a lányt.
- És, és ezek a... kuktagnómok barátságosak? - kérdezte szobatársától Evelin bizonytalanul.
- Hát, többé kevésbé igen. - felelte az, kissé eltöprengve. - Igen, túlnyomórészt. Azt hiszem.
- Nagyon meggyőztél. - Georgina eleresztette a füle mellett.
- Ez itt az egyik társalgó. De az elsődleges funkciója, hogy kisebb színházas előadásokat lehet benne csinálni. Mondjuk van egy külön színházterem, de itt is van egy kisebb színpad, meg vannak benn székek, szóval ez olyan megbeszélős színházas terem. Amikor a közönség is beleszólhat, vagy magyaráznak a nézőknek. Ha érted mire gondolok.
- Beavató színház? - sietett Georgina segítségére Evelin.
- Ja, biztos. Szereted az ilyeneket?
- Hát, a rendes színházat nagyon szeretem, gondolom nem sokban különbözik. És mivel szeretem a színházat, szeretem az egész világot, mert tudjuk; színház az egész világ...
- és színész benne minden férfi és nő! - vágott Evelin szavába a másik lány.
- Nem gondoltam volna, hogy felismered. - nézett Georginára elismeréssel.
- Ugyan kérlek. Alap! - felelte az, és büszkén hátradobta a haját. - Najó, ne nézz beképzeltnek. Nem vagyok ilyen felkészült minden idézetből.
- Na azt én sem. De messze nem. Viszont Shakespeare-t bírom.
- Ó, ha egyetlen drámát végig tudtam volna olvasni tőle. - sóhajtott fel Georgina, majd hirtelen megállt. - Jaj, ez az! Itt vagyunk. - Egy széles sárga ajtó előtt álltak, amin derékmagasságban két ablak, és térdmagasságban egy pár kilincs helyezkedett el. Georgina határozottan benyitott, Evelin meg kíváncsian követte. Ahogy beléptek, jobban mondva inkább bemásztak, négy kis törpekukta szaladt oda hozzájuk, és a ruhájukat rángatták, miközben beljebb tuszkolták a két lányt. Nagyon halvány zöld színűek voltak, de vékony bőrükön áttetszettek kék ereik is. A kis kuktasapka valóban a fejükhöz volt nőve, a bőrükhöz hasonlatos halványzöld színben. Evelin megállapította, hogyha nem lenne rajtuk ruha, úgy néznének ki, mint egy kövér brokkolicsorda. Háromféle színű öltözék volt a kuktákon, a ruha színe a konyhában ellátott fokozatot hirdette. Olyasmi volt, mint egy rang.
- Hát szeretnék egy párat abból a muffinból. - hallotta meg Georgina hangját, ahogy az egyik gnómhoz beszélt. Tényleg érti, amit mondanak? - nézett kételkedve a lány felé, mivel ő csak mormogásnak hallotta a kukták beszédét. Egy kisebb, zöld ruhás gnóm már szaladt is a muffinért, tányért kerített, rárakott vagy hetet a szépen kidíszített sütik közül, majd Georgina kezébe nyomta.
- Nagyon köszönöm, és további jó munkát! - mondta Georgina mosolyogva a törpéknek, és kilépett az ajtón.
- Viszlát! - követte a lány példáját Evelin is.
- Na, szeretnél megismerni pár embert? - És Evelin szeretett volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése