Evelint felvillanyozta ez a hirtelen találkozás, egy pillanat alatt több kedve lett mindenhez, mint amikor bejött a -hogy legyünk hűek az előbbiekhez- "kaszárnyába." Az eddigi fáradtsága is semmivé foszlott, hirtelen energiabombának érezte magát. Miután Viktor elszambázott a saját szobája irányába, még egy kicsit álldogált a folyosón, csak hogy fokozza az izgalmakat. Még egyszer át kell gondolnia, milyennek képzeli el a szobatársát, mert ahogy meglátja, ez a látatlanul alkotott kép az adott egyénről tovaszáll, mint a gólya télen Amerikába.
Na akkor egy nagy levegő, hajrendezés, kedves mosoly, egyenes tartás... - meg is vagyunk. Adta magának az instrukciókat a lány, és határozott mozdulattal benyitott a 7013-asba.
- Hí! - rezzent össze egy lány, aki az egyik íróasztalnál ült, de amint megpillantotta Evelint felpattant a székről, és odatáncolt a lányhoz. A haja eszméletlenül szép, selymes barna színben ragyogott, hozzá vidáman csillogtak a hatalmas szemek. Az orra kicsit hajazott Mátyás királyéra, de még mindig tűrhetően nézett ki. Arcán továbbá széles mosoly is üldögélt, mint aki állandó vendég lenne a szájon. A szoba pedig jó tágas volt, Evelin nagyon örült, hogy nem egy kis lyukba kell élnie ezentúl se.
- Sziaa! - köszönt Evelin jókedvűen, ahogy meglátta a lányt, aki habár nem hasonlított az álmaiban élő vörös, göndör hajú, hosszú szempillájú egyénre, aki első perctől csodálni fogja, milyest meglátta, egészen elégedett volt az eredménnyel.
- Szia neked is! - felelte vidoran a lány, és megölelte Evelint, akit meglepett a lány közelsége. Olyan kis szeniliskének nézte, aki sok mindenről megfeledkezik, de olyan kis cuki, hogy imádni kell.
- Ehh, akkor én Evelin vagyok, gondolom az új szobatársad. - mutatkozott be Evelin, miután a kis buzgómócsinggal beügyeskedték a bőröndöt.
- Én meg Georgina, de bármire hallgatok, kivéve a Georgot. - felelte a lány megjátszva a nagy komolyt.
- Okés, akkor majd feltalálom magam! - mondta kissé gyanakvóan Ev. Nem értette, hogy gondolhatja ez a csajszi akárkiről, hogy egy fiúnéven szólítaná? Eh, biztos csak vicces akart lenni!
- Na szóóval, akkor melyik lenne az én... helyem, sarkom, izém... - Evelin nem volt biztos a megfelelő szóhasználatban. - Bocsi, még sosem laktam ilyen helyen.
- Én se tudom, hogy kell hívni - válaszolt elgondolkodva Georgina - de azt hiszem erre gondolsz! - bökött a szoba egyik sarkára balra az ajtótól. A fal mellett egy csupasz ágy, mellette csupasz komód, és egy csupasz íróasztal.
- Hű, de sivár! - mondta őszintén Ev, de odatolta a bőröndöt az ágy mellé. - Jaj, annyira jó, hogy csak eddig kellett cipelni ezt a dögöt! - nyögte megkönnyebülten, amire Georgina válasza csak egy megértést sugárzó tekintet volt.
- Na és, akkor a nevedet már tudom... mondjuk hol laksz? - kérdezősködött Georgina.
- Hol itt, hol ott! - nevetett a lányra titokzatosan Ev. - Najó, egyébként Szegeden.
- Szeged? Én elvileg Gyulán, de mostmár csak a nyári szünetben szoktam hazamenni, már két éve itt lebzselek. - utalt Georgina a "kaszárnya" fogságában eltöltött éveire.
- Aham, és milyen? - érdeklődött Ev. Átlépte a bőröndjét, ledobta a kabátját az asztalra, és leült az ágyára.
- Mi milyen? Az iskola? - visszhangozta Georgina. - Hát nem is tudom... Nehéz... De mindenki jófej.
- És hogy bírjátok ezt a bezártságot? Nem olyan, mintha a világtól elzártan kellene élni?
- Nem, dehogy! Vagyis hát talán igen, de nekem nem hiányzik. Olyan mintha ez is egy mini város lenne itt, a kastélyban.
- Ó, szóval ez egy kastély? Azt hittem azok sokkal díszesebbek. - Evelin hangjának volt egy kis gúnyos kicsengése, de úgy tűnt, Georgina nem foglalkozott vele.
- Hát, tény, hogy nem arannyal van bevonva, de van egy csomó szép része. Biztos nem azok mellett jöttél el. Egyáltalán hogy találtál ide?
- Ó, öhm, valami Viktor jött le értem, és felkísért. Azt mondta, hogy ő az eligazítóm, vagy mim, és majd ő segít nekem beilleszkedni.
- Harács Viktor? - nézett nagyot a lány.
- Hát, öhm, nem tudom, a vezetéknevét nem mondta. De azt említette, hogy ezen a folyosón lakik.
- Akkor ő az! - Evelin nem teljesen értette, miért hozta ez ennyire lázba a lányt.
- De miért fontos ez? - kérdezte.
- Hát, öhm... Ha már legalább egy hónapja itt laknál, már tudnád, hogy ő az iskola egyik legszexibb sráca. Hú, öcsém, fél órája érkezett, és már a ranglétra tetejét tapossa. - Ahá, szóval egy ilyen helyen is vannak klikkek!
- Najó, figyelj, nekem le kell most mennem a konyhába, egy kis kajáért, mert itt halok éhen, ha nem eszek, mert kábé másfél napja nem ettem semmit. Na mit szólsz, jössz?
- Hát, miért ne? A kicsomagolás várhat. Csak várj egy pillanatot, levetkőzöm. - Még jó, hogy Ev sosem volt szégyenlős. Levetette a három pulcsit, amit az odakinti mínusz ezer fok tiszteletére öltött, és átvette a fölsőjét is. Miközben öltözött, Georgina valamit szöszmötölt az asztalánál, nyilván valami házit csinált.
Két perc múlva már a folyosón baktattak lefelé, a konyha irányába.
Na akkor egy nagy levegő, hajrendezés, kedves mosoly, egyenes tartás... - meg is vagyunk. Adta magának az instrukciókat a lány, és határozott mozdulattal benyitott a 7013-asba.
- Hí! - rezzent össze egy lány, aki az egyik íróasztalnál ült, de amint megpillantotta Evelint felpattant a székről, és odatáncolt a lányhoz. A haja eszméletlenül szép, selymes barna színben ragyogott, hozzá vidáman csillogtak a hatalmas szemek. Az orra kicsit hajazott Mátyás királyéra, de még mindig tűrhetően nézett ki. Arcán továbbá széles mosoly is üldögélt, mint aki állandó vendég lenne a szájon. A szoba pedig jó tágas volt, Evelin nagyon örült, hogy nem egy kis lyukba kell élnie ezentúl se.
- Sziaa! - köszönt Evelin jókedvűen, ahogy meglátta a lányt, aki habár nem hasonlított az álmaiban élő vörös, göndör hajú, hosszú szempillájú egyénre, aki első perctől csodálni fogja, milyest meglátta, egészen elégedett volt az eredménnyel.
- Szia neked is! - felelte vidoran a lány, és megölelte Evelint, akit meglepett a lány közelsége. Olyan kis szeniliskének nézte, aki sok mindenről megfeledkezik, de olyan kis cuki, hogy imádni kell.
- Ehh, akkor én Evelin vagyok, gondolom az új szobatársad. - mutatkozott be Evelin, miután a kis buzgómócsinggal beügyeskedték a bőröndöt.
- Én meg Georgina, de bármire hallgatok, kivéve a Georgot. - felelte a lány megjátszva a nagy komolyt.
- Okés, akkor majd feltalálom magam! - mondta kissé gyanakvóan Ev. Nem értette, hogy gondolhatja ez a csajszi akárkiről, hogy egy fiúnéven szólítaná? Eh, biztos csak vicces akart lenni!
- Na szóóval, akkor melyik lenne az én... helyem, sarkom, izém... - Evelin nem volt biztos a megfelelő szóhasználatban. - Bocsi, még sosem laktam ilyen helyen.
- Én se tudom, hogy kell hívni - válaszolt elgondolkodva Georgina - de azt hiszem erre gondolsz! - bökött a szoba egyik sarkára balra az ajtótól. A fal mellett egy csupasz ágy, mellette csupasz komód, és egy csupasz íróasztal.
- Hű, de sivár! - mondta őszintén Ev, de odatolta a bőröndöt az ágy mellé. - Jaj, annyira jó, hogy csak eddig kellett cipelni ezt a dögöt! - nyögte megkönnyebülten, amire Georgina válasza csak egy megértést sugárzó tekintet volt.
- Na és, akkor a nevedet már tudom... mondjuk hol laksz? - kérdezősködött Georgina.
- Hol itt, hol ott! - nevetett a lányra titokzatosan Ev. - Najó, egyébként Szegeden.
- Szeged? Én elvileg Gyulán, de mostmár csak a nyári szünetben szoktam hazamenni, már két éve itt lebzselek. - utalt Georgina a "kaszárnya" fogságában eltöltött éveire.
- Aham, és milyen? - érdeklődött Ev. Átlépte a bőröndjét, ledobta a kabátját az asztalra, és leült az ágyára.
- Mi milyen? Az iskola? - visszhangozta Georgina. - Hát nem is tudom... Nehéz... De mindenki jófej.
- És hogy bírjátok ezt a bezártságot? Nem olyan, mintha a világtól elzártan kellene élni?
- Nem, dehogy! Vagyis hát talán igen, de nekem nem hiányzik. Olyan mintha ez is egy mini város lenne itt, a kastélyban.
- Ó, szóval ez egy kastély? Azt hittem azok sokkal díszesebbek. - Evelin hangjának volt egy kis gúnyos kicsengése, de úgy tűnt, Georgina nem foglalkozott vele.
- Hát, tény, hogy nem arannyal van bevonva, de van egy csomó szép része. Biztos nem azok mellett jöttél el. Egyáltalán hogy találtál ide?
- Ó, öhm, valami Viktor jött le értem, és felkísért. Azt mondta, hogy ő az eligazítóm, vagy mim, és majd ő segít nekem beilleszkedni.
- Harács Viktor? - nézett nagyot a lány.
- Hát, öhm, nem tudom, a vezetéknevét nem mondta. De azt említette, hogy ezen a folyosón lakik.
- Akkor ő az! - Evelin nem teljesen értette, miért hozta ez ennyire lázba a lányt.
- De miért fontos ez? - kérdezte.
- Hát, öhm... Ha már legalább egy hónapja itt laknál, már tudnád, hogy ő az iskola egyik legszexibb sráca. Hú, öcsém, fél órája érkezett, és már a ranglétra tetejét tapossa. - Ahá, szóval egy ilyen helyen is vannak klikkek!
- Najó, figyelj, nekem le kell most mennem a konyhába, egy kis kajáért, mert itt halok éhen, ha nem eszek, mert kábé másfél napja nem ettem semmit. Na mit szólsz, jössz?
- Hát, miért ne? A kicsomagolás várhat. Csak várj egy pillanatot, levetkőzöm. - Még jó, hogy Ev sosem volt szégyenlős. Levetette a három pulcsit, amit az odakinti mínusz ezer fok tiszteletére öltött, és átvette a fölsőjét is. Miközben öltözött, Georgina valamit szöszmötölt az asztalánál, nyilván valami házit csinált.
Két perc múlva már a folyosón baktattak lefelé, a konyha irányába.
 |
| A 7013-as szoba ajtaja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése