Már teljes három nap eltelt, mióta Evelin megérkezett, és még mindig nem ismert nagyon senki mást, csak Viktort és Ginát. Ráadásul amerre elhaladt a folyosón, megbámulták, vagy összesúgtak a háta mögött. Egy kicsit feszélyezte a dolog, így első nap annak tudta be, hogy mindenki szerint ő az újonc, aki fél évet kihagyott, miegyéb. Elvégre ilyen elzártan a külvilágtól, még a legkisebb dologból is nagy ügyet csinálnak.
Ez azért várható volt.
De másnap még mindig ugyanakkora rivaldafényben volt, és történt még valami más is. Az egyik órájára igyekezett, amikor egyszer csak megállította egy fogszabályzós, alacsony lány. Fura orrhangon beszélt, Evelin alig tudta kivenni a szavait.
- Úristen! Biztossan te vagy aaaz. Engedd meeg, engedd meg, 'ogy gratuláljak, esz még senkinek sem sikerült. Ez a Viktor! Megy érte a harc. - hátravetette a fejét, és olyan vihogásban tört ki, hogy az egész folyosó egy emberként kapta fel a fejét, és meredt rájuk.
- Jaj, ne.. nem hiszem. Összetévesztesz valakivel. - Evelin zavarban volt, jobbra-balra tekintgetett, és konstatálta, hogy az egész iskola őket bámulja. Soha életében nem érezte még ilyen kínosan magát.
- Figyelj, ne haragudj, de mennem kell órára. Szia! - Evelin meg sem várta a válaszát, igyekezett minél messzebre kerülni a fogszabályzóstól.
Már rég maga mögött hagyta a lányt, de még mindig azt figyelte, nem követi-e valaki, hogy valami cikiset mondjon.
És különben meg, mi a francot akart tőle ez a csaj? Mégis mihez gratulál? És miért keveri ebbe bele Viktort?
És nem akart szűnni a rivaldafénye. A gratulációk pedig egyre csak szaporodtak. Volt egy olyan szünet, amikor egyszerre öten rohamozták meg. Mindenki hasonlókat mondott, mint az a fogszabályozós lány. Viktort, meg valami Odettet emlegettek. És mikor udvariasan megkérdezte tőlük, hogy mégis mire gondolnak, azok csak nevettek rajta. Az egyetlen logikus magyarázat az volt, hogy gúnyolódnak vele. De hogy miért? Úgy tűnik, örök rejtély marad.
A harmadik napja az eddigiekhez képest a lehető legrosszabbul indult. Túl későn ébredt, mert Gina, aki amúgy fel szokta kelteni, nulladik órán volt. Nem is értette, hogy lehet ilyen felelőtlen. Maratoni gyorsasággal felöltözött, és összekapta a könyveit. Nem foglalkozott vele, hogy nincsenek összhangban a ruhadarabjai, hogy a pöttyös melltartója átlátszik a fehér pólóján, talán még a haját sem fésülte meg. Nem szokott ennyire ápolatlan külsővel mutatkozni, de elkésni még annyira sem akart az első bűvtörijéről. A jó első benyomás mindennél fontosabb volt a számára.
- Elnézést! - esett be a terembe lihegve, miután sikerült megtalálnia. Minden igyekezete ellenére mégis elkésett, ráadásul úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Első benyomás... Minden diák döbbenten nézett rá, csak az órát tartó ősz hajú nő mosolyodott el.
- Á, biztos te leszel Evelin! - mondta a tanárnő. Kedélyes néninek tűnt. Telt, pufók arca, és barátságos vonásai legalábbis ezt sugallták.
- Minthogy ez a legelső óránk együtt, nem írlak be a hiányzók közé, de mindazonáltal kérlek, legközelebb pontosan érkezz a tanórára. - kezével a falon lógó irdatlan méretű kattogó órára mutatott, majd összecsapta a tenyerét. Evelin még mindig mozdulatlanul állt az ajtóban.
- Nahátakkor. Ülj Odett mellé, neki most nincs padtársa, legközelebb pedig bizonyára találsz helyet magadnak. - rendelkezett a nő, és Evelin szeme azonnal felcsillant az Odett szóra. Talán ő lesz az a bizonyos?
Az ominózus szőke lány hevesen tiltakozni kezdett, de a tanár ügyet sem vetett rá, így Evelin egy bocsánatkérő mosoly kíséretében lehuppant a lány mellé. Erre az dühösen horkantott, majd kihúzódott a pad szélére, és tovább egy pillantásra sem méltatta Evelint.
- Jómagam Nánásy Erzsébet vagyok. Az óráimon elvárom a fegyelmezett munkát, és a csendet minden egyes diákomtól. - mutatkozott be a tanárnő. Talán mégsem olyan kedves és aranyos? - futott át Evelin agyán. Miután a tanárnő visszatért a tananyagra, a szeme sarkából alaposan szemügyre vette Odettet. Rettenetesen jól nézett ki. A haja tökéletesen elrendezett loknikban omlott a vállára, a körmein látszott, hogy profi manikűrös készítette, és finom jázmin illat lengte körül. Ennek ellenére a tökéletes lány a tökéletes kezében tartott tökéletes ceruzájával épp dühödten összefirkálta a tökéletes füzetét. Evelin sajnos nem bírta kivenni a szavakat, amiket beleírt, de száz százalékig biztos volt benne, hogy nem a tananyaggal kapcsolatosak.
- Evelin, hallottál már Bognár Endréről? - a tanárnő szeme villámokat szórt.
- Nem, tanárnő. - felelte Ev lesütött szemmel.
- Rendben van. - mondta a nő hűvösen. Vett egy nagy levegőt, majd folytatta. - Amennyiben a továbbiakban is rád kell szóljak, írhatsz róla egy ezerszavas fogalmazást. - jelentette ki, majd sarkon fordult, és visszament a katedrához.
Evelin ezek után az óra további részét csendben töltötte el, szemét konokul a füzetére szegezve, és nem hagyta, hogy elkalandozzanak a gondolatai.
Mikor végre valahára megszólalt a csengő, aminek a hangja minden kultúrában megváltást jelent, a tanárnő távozott leghamarabb a teremből. Összekapta a jegyzeteit, meg a kabátját, és gyorsan meglépett. A diákoknak sokkal tovább tartott összepakolni. Jobbra-balra nyomták a rizsát, és közben szórakozottan gyűrögették a cuccukat. Odetthez rögtön odasereglett egy lány, legalább olyan tökéletes, mint őszőkesége. Csak kiegészült a folytonos rágócsámcsogással. Evelin nem akarta kihallgatni a beszélgetésüket, de sajnos fél méterre volt tőlük, így ez lehetetlenségnek tetszett. Najó, igenis ki akarta hallgatni, hátha segít megfejteni, ki is ez az Odett.
- Úristen, annyira sajnállak. Nem hiszem el, hogy melléd ültették ezt a kretént. - sajnálkozott a rágós. Evelin a szemét forgatta, mennyire nyilvánvalóan nyal ez a csaj Odettnek.
- Hát, ez van, ha Réka beteg lesz. - felelte szomorú arccal Odett.
- Ó, csak nem úgy érzem, hogy ezért kapni fog? - húzódott rögtön ravasz mosolyra a nyalizó szája.
- Talán. - felelte Odett röviden, de az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Egy utolsó rántással behúzta tolltartóján a cipzárt, és rátette a könyveiből alkotott kupacra. Elővette a pálcáját, és nekiállt, hogy varázslat segítségével felemelje a kupacot. Jézusom, ha a kezével fogná meg, letörne a körme. - gondolta hitetlenkedve Ev, de azért csodálattal adózott a tudománynak. A kis kupac békésen lebegett, majd Odett gonosz mosoly kíséretében egyenesen nekiirányította Evelinnek, akit ez a hirtelen támadás annyira meglepte, hogy ennek következtében a saját cuccait is elejtette.
- Ó, a francba! Nem tudsz vigyázni? Minek jössz neki a könyveimnek? - szitkozódott Odett hangosan. - Tedd, amit mondok, vagy tönkreteszlek! - sziszegte Ev füléhez hajolva, ellentmondást nem tűrő hangon. Evelin szóhoz sem jutott az igazságtalanságtól, de a szőke diktátor amúgy is belé fojtotta volna a szót.
- Ha már ennyire ügyetlen vagy, mi lenne, ha összeszednéd? Vagy nem hallasz? Hahóóóó!? - egyenesen Ev arcába ordított, és mindketten biztosak voltak benne, hogy már mindenki őket nézi a teremben. Evelin megszégyenülten hajolt le, és összeszedte a könyveket.
Magában majd felrobbant a méregtől, de igyekezett ezt kifelé nem mutatni. Mikor mindet megtalálta, felegyenesedett, és nyájas mosollyal átnyújtotta Odettnek.
- Tessék!
- Na végre! - mondta a szőke, és magasra szegett fejjel kicsattogott a teremből. A kis közjáték után kezdett mindenki kiszállingózni a nyomában.
Könnyek szöktek Evelin szemébe, de lenyelte őket, és nekiállt megkeresni a saját elgurult tollait. Mégsem kezdhet el zokogni itt, mindenki szeme láttára.
Meglepetésére egy lány azonnal a segítségére sietett.
- Szia! Ne haragudj, de hallottalak Odettel. - mondta.
- Elég nehéz lett volna nem hallani. - morogta Ev válaszképpen. A lány elmosolyodott.
- Hm, ez igaz. Egyébként Alíz vagyok. Te pedig Evelin, tudom. Mindenki tudja. - megtalálták az utolsó ceruzát is.
- Ami Odettet illeti, szerintem ne foglalkozz vele. Általában tudomást sem vesz az emberekről, úgyhogy ehhez képest büszke lehetsz magadra.
- Pedig valamivel vissza kell vágnom. - morfondírozott Ev, majd kifelé indultak a teremből.
- Szerintem jobban jársz, ha nem teszed. Nagyon durván fogja megbosszulni.
- Ha harc, hát legyen harc! - jelentette ki Ev eltökélten.
- Figyelj, hallgass rám! Húzd meg magad, egyszer abbahagyja. De amúgy is csak azért csinálja, mert féltékeny rád.
- Féltékeny? Mégis mire? - Ev annyira meglepődött, hogy megállt.
- Hát rád! Meg Viktorra!
- Rám, és Vik... - hirtelen kitört belőle a nevetés. - Te jó ég!
- Most meg mi van? - kérdezte zavartan Alíz. Összefont karokkal méregette Evet.
- Te jó ég! Hát tudod, csak az... hogy - elkezdte mesélni, de minduntalan félbeszakította egy nevetési roham. - Najó, azért ennyire nem vicces. Befejeztem. Na figyelj! - Ev megfogta a másik lány karját, és gyorsan berántotta egy nyitott ajtón, mielőtt még valaki megláthatta volna őket.
- Figyelj, az van, hogy Viktornak segítenie kell nekem tanulni. Azért vagyok minden délután vele. Vágod, semmi több, csak tanulni. Szerintem még barátok sem vagyunk. - mondta Alíznak bizalmasan. - De én azt hittem, ezt mindenki tudja.
- Hát pedig nem. Csak akinek elmondjátok. És az a legfurább, hogy ő nem mondta el a barátnőjének.
- Várj, Odett Viktor csaja? - tátotta el a száját Ev. - Az a kis felfuvalkodott liba? Hogy szeretheti egyáltalán őt bárki is? - kérdezte felháborodottan.
- Tudod, ő a raj csaj. Viktor meg a raj pasi. - mondta Alíz.
- Tényleg? Viktor a raj pasi? - Evelin nevetve telepedett le Alíz mellé, egy asztal tetejére.
- Miért? Ez miért olyan fura? -értetlenkedett Alíz.
- Semmi-semmi. - Evelin hangja egyszer csak komolyra váltott. - De ezt ne mondd, el senkinek, oké? Megígéred? - Alíz bólintott.
- Tudod, talán még felhasználhatom ellene. Vagy fontosabb, hogy ha Viktor nem mondta el neki, akkor nyilván nem akarja, hogy más megtegye. Rendben van. De nekem most órára kell mennem. Senkinek ne mondd el, jó? És majd még összefutunk! - mondta Ev az ajtóból, majd kiszaladt a folyosóra.
Ez azért várható volt.
De másnap még mindig ugyanakkora rivaldafényben volt, és történt még valami más is. Az egyik órájára igyekezett, amikor egyszer csak megállította egy fogszabályzós, alacsony lány. Fura orrhangon beszélt, Evelin alig tudta kivenni a szavait.
- Úristen! Biztossan te vagy aaaz. Engedd meeg, engedd meg, 'ogy gratuláljak, esz még senkinek sem sikerült. Ez a Viktor! Megy érte a harc. - hátravetette a fejét, és olyan vihogásban tört ki, hogy az egész folyosó egy emberként kapta fel a fejét, és meredt rájuk.
- Jaj, ne.. nem hiszem. Összetévesztesz valakivel. - Evelin zavarban volt, jobbra-balra tekintgetett, és konstatálta, hogy az egész iskola őket bámulja. Soha életében nem érezte még ilyen kínosan magát.
- Figyelj, ne haragudj, de mennem kell órára. Szia! - Evelin meg sem várta a válaszát, igyekezett minél messzebre kerülni a fogszabályzóstól.
Már rég maga mögött hagyta a lányt, de még mindig azt figyelte, nem követi-e valaki, hogy valami cikiset mondjon.
És különben meg, mi a francot akart tőle ez a csaj? Mégis mihez gratulál? És miért keveri ebbe bele Viktort?
És nem akart szűnni a rivaldafénye. A gratulációk pedig egyre csak szaporodtak. Volt egy olyan szünet, amikor egyszerre öten rohamozták meg. Mindenki hasonlókat mondott, mint az a fogszabályozós lány. Viktort, meg valami Odettet emlegettek. És mikor udvariasan megkérdezte tőlük, hogy mégis mire gondolnak, azok csak nevettek rajta. Az egyetlen logikus magyarázat az volt, hogy gúnyolódnak vele. De hogy miért? Úgy tűnik, örök rejtély marad.
A harmadik napja az eddigiekhez képest a lehető legrosszabbul indult. Túl későn ébredt, mert Gina, aki amúgy fel szokta kelteni, nulladik órán volt. Nem is értette, hogy lehet ilyen felelőtlen. Maratoni gyorsasággal felöltözött, és összekapta a könyveit. Nem foglalkozott vele, hogy nincsenek összhangban a ruhadarabjai, hogy a pöttyös melltartója átlátszik a fehér pólóján, talán még a haját sem fésülte meg. Nem szokott ennyire ápolatlan külsővel mutatkozni, de elkésni még annyira sem akart az első bűvtörijéről. A jó első benyomás mindennél fontosabb volt a számára.
- Elnézést! - esett be a terembe lihegve, miután sikerült megtalálnia. Minden igyekezete ellenére mégis elkésett, ráadásul úgy nézett ki, mint egy hajléktalan. Első benyomás... Minden diák döbbenten nézett rá, csak az órát tartó ősz hajú nő mosolyodott el.
- Á, biztos te leszel Evelin! - mondta a tanárnő. Kedélyes néninek tűnt. Telt, pufók arca, és barátságos vonásai legalábbis ezt sugallták.
- Minthogy ez a legelső óránk együtt, nem írlak be a hiányzók közé, de mindazonáltal kérlek, legközelebb pontosan érkezz a tanórára. - kezével a falon lógó irdatlan méretű kattogó órára mutatott, majd összecsapta a tenyerét. Evelin még mindig mozdulatlanul állt az ajtóban.
- Nahátakkor. Ülj Odett mellé, neki most nincs padtársa, legközelebb pedig bizonyára találsz helyet magadnak. - rendelkezett a nő, és Evelin szeme azonnal felcsillant az Odett szóra. Talán ő lesz az a bizonyos?
Az ominózus szőke lány hevesen tiltakozni kezdett, de a tanár ügyet sem vetett rá, így Evelin egy bocsánatkérő mosoly kíséretében lehuppant a lány mellé. Erre az dühösen horkantott, majd kihúzódott a pad szélére, és tovább egy pillantásra sem méltatta Evelint.
- Jómagam Nánásy Erzsébet vagyok. Az óráimon elvárom a fegyelmezett munkát, és a csendet minden egyes diákomtól. - mutatkozott be a tanárnő. Talán mégsem olyan kedves és aranyos? - futott át Evelin agyán. Miután a tanárnő visszatért a tananyagra, a szeme sarkából alaposan szemügyre vette Odettet. Rettenetesen jól nézett ki. A haja tökéletesen elrendezett loknikban omlott a vállára, a körmein látszott, hogy profi manikűrös készítette, és finom jázmin illat lengte körül. Ennek ellenére a tökéletes lány a tökéletes kezében tartott tökéletes ceruzájával épp dühödten összefirkálta a tökéletes füzetét. Evelin sajnos nem bírta kivenni a szavakat, amiket beleírt, de száz százalékig biztos volt benne, hogy nem a tananyaggal kapcsolatosak.
- Evelin, hallottál már Bognár Endréről? - a tanárnő szeme villámokat szórt.
- Nem, tanárnő. - felelte Ev lesütött szemmel.
- Rendben van. - mondta a nő hűvösen. Vett egy nagy levegőt, majd folytatta. - Amennyiben a továbbiakban is rád kell szóljak, írhatsz róla egy ezerszavas fogalmazást. - jelentette ki, majd sarkon fordult, és visszament a katedrához.
Evelin ezek után az óra további részét csendben töltötte el, szemét konokul a füzetére szegezve, és nem hagyta, hogy elkalandozzanak a gondolatai.
Mikor végre valahára megszólalt a csengő, aminek a hangja minden kultúrában megváltást jelent, a tanárnő távozott leghamarabb a teremből. Összekapta a jegyzeteit, meg a kabátját, és gyorsan meglépett. A diákoknak sokkal tovább tartott összepakolni. Jobbra-balra nyomták a rizsát, és közben szórakozottan gyűrögették a cuccukat. Odetthez rögtön odasereglett egy lány, legalább olyan tökéletes, mint őszőkesége. Csak kiegészült a folytonos rágócsámcsogással. Evelin nem akarta kihallgatni a beszélgetésüket, de sajnos fél méterre volt tőlük, így ez lehetetlenségnek tetszett. Najó, igenis ki akarta hallgatni, hátha segít megfejteni, ki is ez az Odett.
- Úristen, annyira sajnállak. Nem hiszem el, hogy melléd ültették ezt a kretént. - sajnálkozott a rágós. Evelin a szemét forgatta, mennyire nyilvánvalóan nyal ez a csaj Odettnek.
- Hát, ez van, ha Réka beteg lesz. - felelte szomorú arccal Odett.
- Ó, csak nem úgy érzem, hogy ezért kapni fog? - húzódott rögtön ravasz mosolyra a nyalizó szája.
- Talán. - felelte Odett röviden, de az arcáról semmit sem lehetett leolvasni. Egy utolsó rántással behúzta tolltartóján a cipzárt, és rátette a könyveiből alkotott kupacra. Elővette a pálcáját, és nekiállt, hogy varázslat segítségével felemelje a kupacot. Jézusom, ha a kezével fogná meg, letörne a körme. - gondolta hitetlenkedve Ev, de azért csodálattal adózott a tudománynak. A kis kupac békésen lebegett, majd Odett gonosz mosoly kíséretében egyenesen nekiirányította Evelinnek, akit ez a hirtelen támadás annyira meglepte, hogy ennek következtében a saját cuccait is elejtette.
- Ó, a francba! Nem tudsz vigyázni? Minek jössz neki a könyveimnek? - szitkozódott Odett hangosan. - Tedd, amit mondok, vagy tönkreteszlek! - sziszegte Ev füléhez hajolva, ellentmondást nem tűrő hangon. Evelin szóhoz sem jutott az igazságtalanságtól, de a szőke diktátor amúgy is belé fojtotta volna a szót.
- Ha már ennyire ügyetlen vagy, mi lenne, ha összeszednéd? Vagy nem hallasz? Hahóóóó!? - egyenesen Ev arcába ordított, és mindketten biztosak voltak benne, hogy már mindenki őket nézi a teremben. Evelin megszégyenülten hajolt le, és összeszedte a könyveket.
Magában majd felrobbant a méregtől, de igyekezett ezt kifelé nem mutatni. Mikor mindet megtalálta, felegyenesedett, és nyájas mosollyal átnyújtotta Odettnek.
- Tessék!
- Na végre! - mondta a szőke, és magasra szegett fejjel kicsattogott a teremből. A kis közjáték után kezdett mindenki kiszállingózni a nyomában.
Könnyek szöktek Evelin szemébe, de lenyelte őket, és nekiállt megkeresni a saját elgurult tollait. Mégsem kezdhet el zokogni itt, mindenki szeme láttára.
Meglepetésére egy lány azonnal a segítségére sietett.
- Szia! Ne haragudj, de hallottalak Odettel. - mondta.
- Elég nehéz lett volna nem hallani. - morogta Ev válaszképpen. A lány elmosolyodott.
- Hm, ez igaz. Egyébként Alíz vagyok. Te pedig Evelin, tudom. Mindenki tudja. - megtalálták az utolsó ceruzát is.
- Ami Odettet illeti, szerintem ne foglalkozz vele. Általában tudomást sem vesz az emberekről, úgyhogy ehhez képest büszke lehetsz magadra.
- Pedig valamivel vissza kell vágnom. - morfondírozott Ev, majd kifelé indultak a teremből.
- Ha harc, hát legyen harc! - jelentette ki Ev eltökélten.
- Figyelj, hallgass rám! Húzd meg magad, egyszer abbahagyja. De amúgy is csak azért csinálja, mert féltékeny rád.
- Féltékeny? Mégis mire? - Ev annyira meglepődött, hogy megállt.
- Hát rád! Meg Viktorra!
- Rám, és Vik... - hirtelen kitört belőle a nevetés. - Te jó ég!
- Most meg mi van? - kérdezte zavartan Alíz. Összefont karokkal méregette Evet.
- Te jó ég! Hát tudod, csak az... hogy - elkezdte mesélni, de minduntalan félbeszakította egy nevetési roham. - Najó, azért ennyire nem vicces. Befejeztem. Na figyelj! - Ev megfogta a másik lány karját, és gyorsan berántotta egy nyitott ajtón, mielőtt még valaki megláthatta volna őket.
- Figyelj, az van, hogy Viktornak segítenie kell nekem tanulni. Azért vagyok minden délután vele. Vágod, semmi több, csak tanulni. Szerintem még barátok sem vagyunk. - mondta Alíznak bizalmasan. - De én azt hittem, ezt mindenki tudja.
- Hát pedig nem. Csak akinek elmondjátok. És az a legfurább, hogy ő nem mondta el a barátnőjének.
- Várj, Odett Viktor csaja? - tátotta el a száját Ev. - Az a kis felfuvalkodott liba? Hogy szeretheti egyáltalán őt bárki is? - kérdezte felháborodottan.
- Tudod, ő a raj csaj. Viktor meg a raj pasi. - mondta Alíz.
- Tényleg? Viktor a raj pasi? - Evelin nevetve telepedett le Alíz mellé, egy asztal tetejére.
- Miért? Ez miért olyan fura? -értetlenkedett Alíz.
- Semmi-semmi. - Evelin hangja egyszer csak komolyra váltott. - De ezt ne mondd, el senkinek, oké? Megígéred? - Alíz bólintott.
- Tudod, talán még felhasználhatom ellene. Vagy fontosabb, hogy ha Viktor nem mondta el neki, akkor nyilván nem akarja, hogy más megtegye. Rendben van. De nekem most órára kell mennem. Senkinek ne mondd el, jó? És majd még összefutunk! - mondta Ev az ajtóból, majd kiszaladt a folyosóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése